T A V A S Z

Amiért hónapok óta epekedtem, itt van, és körülvesz. Igaz, hogy ezen a héten viharokkal, széllel, zuhogó esővel és jégesővel... de én szeretem az esőt, segít megújulni... kellett is már. A belváros is szépül, kiültették a virágokat az eddig csak minitujákkal pompázó földbe, már vannak sárga árvácskák is abban a buszmegállóban, ahol minden reggel 15 percet kell várnom. És már végre amikor bambulok ki a buszablakon, főleg az Ohio folyót megpillantva, a sok barna virgács között már homályos zöld foltokat is látok - leszámítva a füvet, ami már régebb óta zöldül, s mostanra már teljesen az is. A fűzfák már erőteljesebbek, de ami mégis a legjobb, hogy már nagyon sok a nárcisz! A szomszédban is van, kint a ház előtt, de amikor felfedeztem, és oda akartam futni, eszembe jutott, hogy az ott élők lehet furán néznének ki az ablakon, hogy egy tejbetökként vigyorgó, ámde ázott lány (arra a pár méterre lusta voltam elővenni az ernyőmet, mert akkor kapott el, de nagyon a zuhé, de jól esett, mert meleg volt mellette) odarohant közvetlen az ablakuk alá, szóval nem tettem.

Egyébként más érdekfeszítő dolog nem történt velem a héten, illetve talán még annyi, mióta nem írtam, hogy végre sikerült olyan csirkepörköltet főznöm, aminek a szaftja úgy megkocsonyásodott a hűtőben, mint otthon!! :) Kicsi dolog megint, de sikerélmény. Kicsit idehozta nekem az otthont, ami már iszonyatosan hiányzik... Ami a legszebb az egészben, hogy mindig nézem a magyar híreket, hogy mi történik kis hazánkban, és eljutottam odáig, hogy még így is szívesen mennék haza. Én, aki egyesek szerint ugye merő "kalandvágyból" és nem a jobb megélhetés miatt jöttem ki, mert az ugye Magyarországon is adott lenne, nekem meg pláne ugye, mert mint konduktor mocskosul meg lennék becsülve (hogy más egyéb szakmákról már ne is beszéljek).... Ma azt bámultam tátott szájjal az itteni tévében, hogy fel vannak háborodva azon, hogy az USA-ban a munkanélküliek aránya 6,5%... höhö, gondoltam magamban, és ehhez több hozzáfűznivalóm nem is lenne.  Száz szónak is egy a vége, ez a kalandor nagyon honvágyódik. Tudtam, hogy egyszercsak nehéz lesz majd. Még mindig azt mondom, akárhányszor is megkérdezik tőlem: mit gondolsz, sokáig szeretnél maradni itt, élnél itt? - maradok még, hogy meddig azt nem tudom, bármi történhet...
... majd magamban hozzáteszem: azt viszont nem hiszem, hogy itt le tudnék telepedni, és itt élni életem hátralevő részében, mert nekem az otthon nem itt van, és soha nem is lesz.