Három napja hivatalosan tavasz van. Néha érzem, néha nem. Amikor reggel negyed 8-kor kislattyogok a buszmegállóba, koromsötét van, de már hallom a madarakat, és amikor nincs takonyfagyasztó hideg, csak olyan reggeli csípős, akkor borzasztóan tudom élvezni, és minden beszipákolásnyi levegő egy bizakodó mosollyal távozik belőlem, hogy igen, mindjárt tényleg nagyon tavasz lesz.Várom, amikor majd a virágillat is társul ehhez, és a napfelkelte, ami a buszon ér, még szebb lesz tőle. :) *igen, kicsöpögtem magam; el se tudjátok képzelni, hogy mennyire Danielle Steel-es gondolatok tudnak ébredni akkor, ha már remeg az ember lánya a jó időért, és mellesleg, amikor minden reggel azon töpreng, hogy otthon miket csinálhatnak épp a szerettei, és hogy egyre kevesebbet kell aludni, hogy hazamenjen... pláne, ha ezt még megfejeli azzal, hogy magyar zenét hallgat közben.
** a két kép pedig ugyanakkor készült (reggel 7:23-kor), csak a világosabb éjszakai móddal; ilyen sötétben várom a buszt.
A St. Patrick's Day-ről fogok tudni mesélni egy keveset, más egyéb érdekfeszejtő nem történt. Szóval ez a nap most hétfőre esett, amit azért nehezményeztek többen, mert micsoda dolog utána, másnap dolgozni menni... Végeztünk a munkában szokás szerint, Kellivel elindultunk haza, hogy valami zöld ruhadarabot vegyünk fel. Közben beugrottunk felvenni a tesójáékat, akik reggel 8 óta egy kocsmában ünnepeltek, és már egyáltalán nem voltak szomjasak. Őket letettük egy másik helyen, majd miután felöltöztünk, én lemostam a gyereknyálat magamról, jött értem ismét Kelli, és mentünk az egyik közeli pubba, ahová a tesójáék már áttaxiztak. Kezdődött az ihaj-csuhaj egy-egy Irish Breakfast-tel (narancslé+vmi olyan rövid, aminek juharszirupra emlékeztető íze van), illetve terrrmészetesen ír sörök. Betévedt egy skótszoknyás, dudás ember is, aki meghozta igazán a hangulatot. Ezután elmentünk egy másik helyre, ahol annyian voltunk, mint a heringek. Nekem még mindig furcsa, hogy nincsenek asztalok, ahova a társaság le tudna ülni, és nyugodtabban beszélgetni; ehelyett áll mindenki, és próbálja túlüvölteni a tömeget meg a zenét. Tény, hogy ennek is megvan a varázsa, de na. Jól éreztem magam, sokat beszélgettem, és jól esett, hogy megdícsérték az angolomat, ami már csak azért is jó, mert zajos, nehezített terepen nehezebben hallom és értem meg, hogy mit mondanak. De fejlődök, és ennek örülök nagyon.:)
Tegnap voltam bevásárolni, venni szerettem volna zöldséget-gyümölcsöt, amit abban a kisboltban, ahová járok, ami közel van hozzám, nem tudok kapni. Venni szerettem volna pritamin paprikát, oda is mentem a polcokhoz, és megakadt a szemem egy feliraton: "Hungarian wax pepper" - kétszer pislogtam, hogy jól látok?? És igeeeen! :)))))) Írnom se kell, hogy rögtön be is vásároltam abból is. Úgy tapsikoltam a boltban, mint kisgyerek a karácsonyfa előtt. :D Ezek olyan apró dolgok, amik hihetetlenül felértékelődnek, amikor messze vagy Magyarországtól, pláne lassan már fél éve... (fél éve. jesszummaris!)
Vagy például, amikor meglátod a tévében, hogy a Viking-hajóutakat reklámozzák, és megdobban minden egyes alkalommal a szíved, és ugrik a gyomrod, amikor meglátod Budapestet... Itt a video: www.youtube.com/watch?v=xz8oxia-2eE
No, de már csak 91 nap és indulok.