Szóval az első napok… Kocsival visznek be dolgozni, ami enyhén szólva is kiszolgáltatottá tesz. Dee, nemsokára megkapom a kis tankönyvemet, amiből megtanulom elvileg a vezetés csínját-bínját, és mehetek is vizsgázni. Ugyanis itt úgy van, hogy jelentkezel egy vizsgaidőpontra, elmész vizsgázni (számítógépes), egyből megtudod, hogy átmentél-e vagy sem, ha nem, akkor ott helyben megpróbálhatod még egyszer. Ha sikerül, csak akkor kell fizetni, és akkor sem egy ökör összeget, mint otthon. Nem is a vizsga, meg a tanulás, inkább a gyakorlati része aggaszt engem. Már többek felajánlották a segítségüket, hogy elvisznek egy üres parkolóba, gyakorolni. Gyjáá.
Visszatérve a munkára. Fel kell vennem a ritmust, ki kell alakítanom azokat a kis aprónak tűnő dolgokat, amik otthon segítettek. Kicsit megint elsősnek érzem magam, de szerintem hamar átbillenek, a környezet mindenesetre adott lesz hozzá. :)
A héten el kell mennem bevásárolni, a holnapot meg mint kisgyerek a karácsonyt, úgy várom. Lesz netem, wáhháhháá, kicsit fogja csak megkönnyíteni az életem… :D Találkoztam már a landlordommal, akivel szintúgy holnap fogok ismét találkozni. Megmutat nekem minden olyan dolgot a lakás körül, amit érdemes tudnom, aláírok pár papírt.
Szóval a fentiek mind megvannak. Van netem (hurray), és voltunk vásárolni is. Vettem egy kis csoda fazekat meg két Tefál serpenyőt, ami cirka 20 dolcsiba került (höhö.), vágódeszkát, krumplihámozót, ilyeneket. Tiszta idióta voltam, mikor pakoltam el itthon.. magyarul köszöntöttem őket, hogy én leszek az új kis gazdasszon’kájuk, és úgy készüljenek, hogy magyarul fogok kommunikálni velük.. nevetséges, de azért írom le és égetem magam direkt, mert így félig átmegy, mennyire örültem nekik :D
Más. A reggelem eléggé viccesen indult. Felkeltem, tettem-vettem, jöttem-mentem a lakásban, amikor egyszercsak hatalmas puffanást hallok a hálószobám felől. Benézek, leesett valami? Nem. Jó. Mennék vissza a dolgomra, hallok még egy nagy puffanást. Visszalépek kicsit bentebb a szobámba, nézek az ablak felé, azt hittem hanyatvágom magam. Egy kis piszok mókus volt szó szerint rátapadva az ablaküvegemre, konkrétan rávetődött a kis aranyos.. Mondtam neki, hogy nem leszünk jóba kispajtás, ha ebből rendszert csinálsz, úgysem adok semmit, nem szoktatlak ide (aha, mintha ezen múlna a dolog.. aha..). A képen látható kis jószág csak illusztráció, nekem nem sikerült lencsevégre kapnom az enyémet, mert harmadjára nem próbálkozott bejönni hozzám. Viszont pont így nézett ki, meg be is. 
Később a munkahelyen, az asztalomon várt az elkészült névjegykártyám, amit szerintem még fel sem fogtam, hogy létezik, és hogy az enyém… majd később.
A mókus"támadás" után volt szerencsém átélni életem első tornádó riadóját is, tudniillik, minden hónap első szerdáján csinálnak egy próbariasztást (megszólalnak az utcán a szirénák) Covingtonban, ahol a suli van. Mellesleg, elég kiábrándító idő kezd lenni erre is, hallom otthon is. Esik az eső, fúj a szél, de ennek ellenére, nincsen hideg, szóval fázni nem fázom egyáltalán. Habár ma már szemezgettem a kabátokkal, a következő lépés az lesz, hogy közelebb is megyek hozzájuk az üzletben.
Ó. és itt már nagyon karácsonyosdi meg hanukázósdi van.. őrület… Na meg persze közeleg a hálaadás is, szóval a mirelit gigapulykák is fellelhetőek már a boltokban.
Ámul, bámul, somolyog.