Megérkeztem

Megérkeztem.
Nagyon régóta ébren vagyok, de muszáj most pötyögnöm, mert most még friss, aztán úgyis holnap fogom folytatni.
Szóval, Frankfurtig zökkenőmentes volt az utam, ott sem volt nagyobb galiba, csak sokat kellett mennem a másik kapuhoz, és a német vendégszeretet… nagyon morcosak voltak az útlevélvizsgálatnál.
A beszállás után a kapitány azt mondta, késni fogunk a felszállással, mert négy utastársunk rosszul van, hozzájuk jöttek most ki a reptéri orvosok, és amint meglesz a diagnózis, eldől, hogy jönnek-e velünk vagy sem. Nem sokra ezután, az egyik stewardess odajött hozzám (szegény, papírról próbálta olvasni a nevem, Ms. Na-na-na..?”, nah, hát csak segítettem már neki és mondtam, yeah, that’s me ), hogy nem érzem-e rosszul magam? Őőő.. nem. Kéne? Ugyanis kiderült, hogy az a 4 ember, akihez jöttek az orvosok, szintúgy Pestről jöttek, és most minket, többieket ellenőriznek, hogy fáj-e a hasunk… Nekem spec nem fájt. Viszont vicces volt ezután utazni azzal az amerikai házaspárral, akik mellett ültem. Először nagyon gyanakvóak voltak, hogy egy leprás ül velük, aztán a feleség elkezdtett puhatolózni, hogy honnan jöttem, miért megyek. Válaszolgattam, meg hogy még Chicagóból tovább megyek, és hogy nagyon remélem, hogy annak ellenére, hogy 1 órával később szálltunk fel, elérem normálisan a csatlakozásomat. Röpke 9 órás repülés után kiderült, hogy igen.
A hosszú út nem volt vészes, levettem a kis cipőcskémet, és elhelyezkedtem, aludni ugyan nem sikerült, de azért pihentem, biztos meg is hunyhattam egy kicsit, mert vannak kiesett időszakok. A kaja viszont még nekem, magyarnak is borzasztóan fűszeres volt (akik ismertek, tudjátok, hogy én ilyet nemigen szoktam mondani…), pedig húst direkt inkább nem ettem, ez a vega menü volt, ilyen currys  zöldséges valami, sajt meg rizs.
Chicagóban mentem a vízum ellenőrzéshez, kérdezték, miért jöttem, elmagyaráztam (esélyt sem adtam a következő kérdésre, hogy mi az a konduktor, beleszőttem a magyarázatot), majd ujjlenyomat, írisz-vizsgálat és már mehettem is felvenni a csomagomat. Aztán megkerestem a belső reptéri vonatot, mivel az 1-es terminálról mentem tovább (az 5-ösre érkeztem), így használnom kellett. Ott feladtam a csomagomat ismét, és mentem cipő levevősdi átvilágításra. Ez is megvolt… volt még 20 percem, azt vígan elkóvályogtam, ugyanis az én kapum a terminál legleglegescsücskébbik csücskében volt.
Egy nagyon pici gépre szálltunk, mellettem egy fiatal srác ült, aki úgy be volt fújva parfümmel, mintha legalábbis az élete múlna rajta, mondjuk, lehet ezért maradt fenn a gép, kitudhassa.
Aztán végre kinti idő szerint este fél 7-kor landoltunk Cincinnatiben. Mentem volna kivenni a csomagomat… aha, de hova? Ugyanis beérve azt láttam, hogy egyáltalán nem olyan a felépítése a reptérnek, hogy a csomagfelvételhez egyszerűen juthatsz. Kiválasztottam egy velem egy gépen utazott szimpatikus úriembert, hogy megkérdezzem, merre nekem tovább. Mondta mosolyogva, hogy itt erre-ott -arra, aztán amarra, de egy látni fogom a kiírást. Hát tényleg mentem eeerre is, mentem aaaarra is, végül már csak egy mozgólépcsőre kellett felmennem, és fent megláttam a kis delegációt, akik egy „Isten hozott, Zita! Welcome!”-feliratú táblával vártak. J
„Kiakadtak” azon, hogy csak egy bőröndöm van, felkészültek, hogy tele leszek csomaggal.. hát nem. Aztán Kelli haza hozott, illetve először megmutatta nekem Mariemontot, a városrészt, ahol lakom. Nagyon szép hely, és nagyon barátságos, és totál belezúgtam az egészbe!!! Viktoriánus épületek, az apartmanom is ilyen környéken van. Lévén Halloween, mindenhol töklámpások a bejáratoknál, műanyag csontvázak, szellemfigurák, pókhálók a verandákon, nagyon muris. Mivel azonban ramaty idő van, viharriadó, ezért sok helyen elhalasztják a trick or treat-et. Kaptam én is egy tököcskét, van egy madárijesztő üdvözlő valamicském (nevezzük ajtódísznek), kaptam egy plüsskutyát is, úgyhogy Nózi nem lesz egyedül.:)
Van egy előszobám, ahol van egy nagy TV-m, egy kanapém, egy kisasztalom (rajta váza, benne szép virágok:)), egy másik asztalom, ami kerek, és vannak rejtett pohártartó pultjai, vicces.  Aztán van egy takaros-aranyos kis konyhácskám, benne hűtő, kis pult, tűzhely, polcok. Kelli azt mondta, neki ez nem tetszik egyedül a lakásomban, én viszont immmmádom! Egyszerű és nagyszerű, nekem való. A nappaliból nyílik a halószobám, amiben van egy asztal, egy rattan hatású komód, rajta egy nagy tükörrel, van egy óriási ágyam, ami magasan is van, viszont nagyon kényelmes.  Innen nyílik a fürdőszobám. Kádam van, de zuhanyzós, szóval jóba’leszünk. J Most már csak rajtam múlik a lakás csinosítása, ami el is kezdődött…
Ma Kelli jött értem reggel, és elmentünk vásárolni egy-két dolgot. Beleszerettem egy falra akasztható képbe, amin két bagoly van. Felesleges volt, de jönnie kellett velem.. nem tudom, miért. Szóval jött. Vettem még egy-két hasznos dolgot. Megismerkedtem a boltban (ami a fő fönökasszonyomé) egy pár emberrel, és sokan mondták, hogy jó az angolom, sőőt azt is mondták, hogy nem nézek ki európainak, simán elmennék helyinek. Ezt nem tudtam, hogy bóknak vegyem-e vagy sem.. viccelek, annak vettem.:)  Voltunk bent utána az iskolában, ahol épp ebédidő volt, majd tököt festettek a feketére a gyerekek, Oreóból csináltak pókot, meg elmentek az irodákba trick ot treatelni. Én is kaptam egy kisebb csomagot, úgyhogy most már kb. annyi csoki van a birtokomban, ami egy örök életre elég lesz… Elvileg hétfőn kezdek dolgozni, de most is próbáltam részt venni a dolgokban, nemcsak úgy ülni (erre tanítottak, nem jó érzés ülni és csak figyelni egy konduktív foglalkozáson, ez van ). A gyerekek aranyosak, és remélem, hamar elfogadnak, de szerintem nem lesz ezzel bibi.
Ezután elvittek ebédelni, és most megint a lakásban vagyok. Internetem nincsen egyelőre, majd szerdától lesz talán, addig is lopom a netet, ahol tudom, hehe. A vicces csak az, hogy a lakásban mindenki védi, így itt nem. Ma kaptam egy telefont, itteni SIM kártyával, szóval fel tudom venni az itteniekkel a kapcsolatot, Judit meg majd segíteni fog, hogy hogyan tudjak róla haza is telefonálni olcsón. Eléggé elfáradtam, gyanús, hogy korán le fogok feküdni aludni. Remélem, mihamarabb sikerül ezt a bejegyzést is feltenni a netre…
Addig is pusszantás!